MINDENT A LOVAKRÓL

"A ló előnye tenger, a bölcsnek ló való, mert lóvá tesz az ember és emberré a ló."

"Nem született még ló, amelyet ne lehetett volna megülni. És nem született még olyan lovas, akit a ló ne tudna ledobni."

" Az élet egyetlen olyan pillanata sem kárbaveszett idő, amit nyeregben töltünk."

"Lehet, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de a ló volt az, mellyel civilizációt hoztunk létre."

"Mint a soká pihenő jászolnál abrakozott mén,
féke szakítva ha nagy dobogással a síkra iramlik,
mert megszokta a tiszta folyó habjában a fürdést,
büszkén tartja fejét, magasan, körülötte sörénye
repdes a marja fölött, és ő, jól tudva milyen szép,
könnyen emelgeti térdét, száll a szokott legelőkhöz."
/Homérosz: Iliász/

"Almás paripáján cafrangok függenek,
Amelyek szittyai módra készültenek,
Lova kevélykedvén a rajta ülővel,
Hortyog, táncol, kaszál, nyerít délceg fővel,
Gőgösen megy elől, mint fővezér lova,
A truppok kísérik és a szának tova."
/Csokonai: Dorottya/

"És szívem tombol, mint harmadfű csikó, ha
A pányvás kötelet legelősször dobja nyakába
A pásztor, hogy a ménesből a kocsirúdhoz vezesse.
Nem a tehertől fél, amelyet húznia kell majd,
Nem! Hanem a hámtól, mely korlátozza futását
És amit így elveszt, azt nem pótolja sem abrak,
Sem pedig a ragyogó szerszám. Mit néki az étel
S a hiú fény! Megelégszik ő a pusztai gyeppel,
Bármi sovány, s a záporesők szabad égnek alatta
Vehetik oldalait s a bozót hadd tépje sörényét,
Csak szabadon járjon, csak kergethesse tüzében
A sivatag viharát s a villám sárga kígyóit."
/Petőfi: Levél Arany Jánoshoz/

"Egy fekete szerecsen ló volt alatta,
De képíró falra szebbet nem írhatna,
Nem vélnéd, hogy éri földet száraz lába,
Oly szépen egyaránt s halkal változtatja.

Véres nagy szemei ugyan kidültenek,
Száraz fejecskéjén van helye üstöknek,
Az orra likjain lángos szellők mennek,
Szája tajtékot ver, mint vízi Istennek.

Magasan költ nyakán fejét aláhajtja,
Szálos rövid serényét szél hajtogatja,
Széles, mellyel elefántot hasonlítja,
Körmmel, száraz innal szarvast meghaladja.

Jámborúl, csendesen császár alatt jára,
De hogyha az ember fogdosni akará,
Mint az sebes sólyom, mikor kél szárnyára,
Vagy ha könnyű evét ugrik fárul fára."
/Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem/

"Ihon jün szárnyas lovon szép piros hajnal,
Mosódik zablája fehér tajtékjával,
Az ló fekete volt, de szebb Pegazusnál,
Orra likjábul tűz, szeméből jün halál.

Minden kis veréték, mely lórul csöppenik,
Szép gyöngye harmattá az földön változik,
Előtte sötétség nagy futással oszlik,
Körülötte az ég messziről tündöklik."

" Ti is rárószárnyon járó hamar lovak,
Az kiknek hátokon az jó vitéz ifjak
Gyakorta kergetnek, s hol pedig szaladnak,
Adassék egészség már mindnyájtoknak!"
/Balassi Bálint: Ó én édes hazám, te jó Magyarország/

Petőfi Sándor: Az én Pegazusom

Nem angol ló az én Pegazusom,
Vékony nyakkal, hórihorgas lábbal,
Nem is német teherhordó állat
Széles háttal medve topogással.

Magyar csikó az én Pegazusom
Eredeti derék magyar fajta,
Világospej síma selyem szőrrel,
A napsugár hanyatt esik rajta.

Nem nevelték benn az istállóban,
Nem is igen járt az iskolába,
Kinn született, ott kinn fogtam el a
Kis-kunsági szép nagy pusztaságba.

Nem bosszantom hátát nyereggel,
Egy kis csótár van csak rá terítve,
Úgy ülök rajt és sebesvágtatva
Ragad, mert ő a villám testvére.

A pusztákra visz legörömestebb,
Mert a puszta születési helye.
Hejh, ha arra fordítom a kantárt,
Úgy megugrik, alig bírok vele.

A falukban megállok egy szóra,
Hol a lányság, mint a méhe-raj áll,
A legszebbtől egy virágot kérek,
Akkor aztán akkor ujra haj-rá!

Visz csikóm, s csak szavamba kerűlne,
Hogy kivigyen ebből a világból.
Ha szakad a tajték róla, ez a
Sok tűztől van, nem a fáradtságtól.

Pegazusom sohasem fáradt el,
Hamarjában még el sem is fárad,
Biz ezt ne is tegye, mert még messze
Vagyon útam, vágyaim határa.

Vágtass lovam, vágtass édes lovam,
Ha követ vagy árkot lelsz, ugord át,
S lábad alá ha ellenség botlik,
Rúgd agyon az ilyen-olyan adtát!

Koltai Gergely: A lovak álma

A lovak álma a szabadság,
Zabla nélkül élni,
Vágtatni a pusztában,
A széllel szembenézni.
A lovak álma igazság,
Adni, sose kérni!
Nem rohanni a semmiért-
Ellátni a célig.
A lovak álma a család,
Csikókkal együtt lépni
Mutatni nekik az életet,
A múltról mesélni.
A lovak álma a csillagok,
Mindig jobbat remélni,
Hol valaha volt a Föld,
Oda visszatérni.
A lovak álma nem eladó,
A szemük beszédes,
Féljen aki ellenáll,
Ha megindul a ménes.
A lovak álma nagy vihar,
Mely rendet teremt végleg,
Dörgő villámok után,
Élet lesz az élet.
A lovak álma a szenvedély,
A bot nélküli élet.
Ki tudja, mi a szeretet,
Náluk mindent elérhet!
A lovak álma egy hely,
Hol az utak összeérnek,
Hova gyűlik sok ember,
S égig szól az ének.
A lovak álma egy istálló,
Oda fáradtan betérni,
Egy simogatás attól,
Ki a lovak álmát érti.
A lovak álma nem eladó,
A szemük beszédes,
Féljen aki ellenáll,
Ha megindul a ménes."

Címkék: lovas idÉzetek